Üzlet és etika

Paul Tillich: vallás és kultúra

2009. október 27. - sandorjeno

Éppen a készülő weboldalamra (www.ertekcoaching.hu) gyűjtöttem össze a publikációimat, amikor rátaláltam egy régi írásra, amit Petri Gáborral készítettünk közösen a KAIROSZ periódia számára. A google-től megtudtam, hogy az újság online változata még mindig elérhető (a képre kattintva). Közé teszem itt a blogon is, mert Tillichnek egy olyan gondolatmenetét mutatja be, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül, amikor üzlet, vagy vállalat etikai elméletekről beszélünk. Bár nem minden gondolatával értek már egyet, és ma másképpen fogalmaznám meg ugyanezt a dolgozatot, hadd álljon itt kiindulásipontként.

 

 

Az elveszett dimenzió

Gondolatok egyház és világ kapcsolatáról Paul Tillich munkássága nyomán

"A nyugati ember Jelenlegi szituációjában az a döntő tényező,
hogy elveszítette a mélység dimenzióját. "

Paul Tillich

Általános jelenség, hogy a történelmi vallásokat és egyházakat egyre több kritika éri, társadalmi befolyásuk és presztízsük fokozatosan csökken. Ha valaki ma Magyarországon hosszabb-rövidebb időt el tölt egy ilyen felekezet közösségében, talán érti, vagy legalábbis érzi, hogy ennek a jelenségnek milyen okai lehetnek. Az egyházak közösségeinek légköre nyomasztó, a hitélet és vallásgyakorlat formái egyre anakronisztikusabbak. Külső megfigyelők számára sok esetben tűnhet úgy, mintha neurotikus-skizoid emberek olyan terápiás csoportjába érkezett volna, amelynek nincs terapeutája. Egyre többen érzik ezt, mégis viszonylag kevés olyan kritika fogalmazódik meg, amely tudományos, pszichológiai-gyógyászati kategóriák mentén és segítségével vizsgálná, hogy mi minden okozza ezt az összetett jelenséget. Azért is, hasznos lenne az ilyen jellegű tudományos kutatások és elemzések elvégzése és közzététele, mert valószínűleg a szekuláris világ modern jelenségeinek és az egyházakhoz való általános viszonyulási reflexeinek megértéséhez is közelebb vinnék az egyházi gondolkodásmódot. Annak a szekuláris világnak a megértéséhez, amelyről a történelmi felekezetek tagjai nagy általánosságban hajlamosak azt képzelni, hogy az egyházon kívüli világ kizárólag erkölcstelen, materialista istentagadókból vagy bálványokat imádó, veszélyes vallási tévutakon tévelygő félrevezetett szerencsétlenekből áll.

A két" világ" jelenségeinek megértési folyamata korrelatív viszonyba, kölcsönös összefüggésbe hozható egymással. Tehát nem lehet egyik jelenségcsoportot sem a másikból levezetni, hanem a vizsgálódások lehetséges eredményeinek egymásra gyakorolt meghatározottságát kell vizsgálni. A korrelatív egymásrahatás a történelmi folyamatok változásaival együtt változik. Tekintsünk át röviden néhány olyan folyamatot, amely egyház és szekuláris világ kapcsolatát tekintve a fent említett jelenségek kialakulásában közreműködött.

A feudális társadalom felbomlásával egyértelműen megindult egy olyan folyamat, amely az erőteljesen szekularizálódó modern társadalom kialakulás hoz vezetett. Ennek következménye volt, hogy az egyházak a társadalmi élet számos területéről kezdtek fokozatosan kiszorulni (államszervezet, oktatás, anyakönyvvezetés, stb.). Ezzel az egyházak többé már nem tölthették be a társadalom életét és felépítését alapjaiban meghatározó és átfogó szervezet szerepét, hanem csupán egyetlen intézménnyé váltak az összes többi között és mellett.

Mivel minden olyan politikai törekvés, amely a jelen helyzetben változtatni szeretne ezen az állapoton, teljesen esélytelennek tűnik, ezért két út áll a felekezetek előtt: vagy szembenéznek ezzel a ténnyel, és ennek megfelelően próbálják érvényesíteni egyént és társadalmat egyaránt formáló hivatásukat, vagy illúziókat kergetve görcsösen ragaszkodnak a 16-17. századi viszonyokhoz, és zárt közösségeik falain belül megpróbálják mesterségesen fenntartani egy rég letűnt kor állapotait. Ma mindannyian láthatjuk, hogy túlnyomó többségben még mindig ez utóbbi megvalósítására törekednek az egyes felekezeteken belül, méghozzá kétféleképpen. Egyrészt a különböző vallásos közösségek próbálják híveik életét a még meglévő lelki-szellemi befolyásuk alatt tartani, ezzel mintegy erősen behatárolják, korlátozzák és kontroll alatt tartják azok szekuláris életét. Így lehet, hogy valaki ugyanabból a vallási közösségből választ barátokat, szexuális partnert, ugyanaz a közösség tölti be a terápiás és szabadidős funkciókat, esetleg még ehhez a közösséghez kötődik hivatása is. A közösség határozza meg a hittartalmakat, a gondolkodásmódot és a világszemléletet, sőt az életformát és az etikai magatartást is. Ezzel a közösség kizárólagos jogot formál egy ember életében.

Másrészt beszélhetünk egy ideológiai anakronizmusról is, amely a vallásos szimbólumok kiüresedésével, eredeti jelentéstartalmuk elsikkadásával jár. Hasonlójelenséget figyelt meg a pszichoterápia és a szociolingvisztika is. A közösség identitásának vélt megőrzése közben a közösség tagjai elkezdenek csak a bennfentesek számára érthető kánaáni nyelvet használni. Ezzel azonban a közösség üres és statikus önazonosságba, végső soron identitásválságba kerül, valódi lelki életet építő kapcsolatok és gondolkodást serkentő impulzusok nélkül.

Paul Tillich teológus Létbátorság című könyvében így ír erről: "Az eszmék és értékek rendszerét nem mindig a személyes kételkedés ássa alá vagy" üresíti ki. Ez bekövetkezhet akkor is, amikor már nem fogják fel eredeti kifejezőereje szerint, vagyis nem érzékelik, hogy kifejezné az emberi szituációt és válaszolna az egzisztenciális kérdésekre (Nagyjából ez a helyzet a kereszténység dogmatikai szimbólumaival.)." Az egyházak értelmi reflexiós rendszere mára üres elvonatkoztatássá züllött. A szimbólumokkal fennálló élő és dinamikus kapcsolat híján a híveknek egyszerűen nem lehet igazi jelenlétük a transzcendens tapasztalat jelenében. Egy absztrakt világban élnek, olyan megélt valóságtól teljesen elvonatkoztatott fogalmi kategóriák mentén gondolkodnak, mint Isten, Szent Lélek, Szentháromság, bűn, bűnbocsánat, kegyelem, ítélet, szabad akarat, stb. Azonban ezek a fogalmak nem rezonálnak a hétköznapi szituációk kihívásaira. Ebből szinte egyenesen következik, hogy a vallásos szimbólumok, immár valóban skizoid és neurotikus módon, egy tudattalan elfojtásos mechanizmust kezdenek kiszolgálni, amely az embert megakadályozza abban, hogy az élet számos egzisztenciális konfliktusával képes legyen szembenézni és azt önmagában sikeresen feldolgozni.

Az egyházaknak a szekularizmus kihívásaira adott hibás és szűk látókörű reakciói vezethettek odáig, hogy a modern társadalom szempontjából valóban nyomasztó és taszító légkört árasztanak, híveik sokszor neurotikus tüneteket mutatnak, és szervezetként is teljesen képtelenné váltak nemcsak üzenetük hiteles és gyakorlatban alkalmazható továbbadására, de még a "külvilággal" való megszólító és párbeszédképes kommunikációra is.

E rövid elemzés is mutatja, hogy hibát követünk el, amikor a hagyományos vallásos szimbólumokat okoljuk azért, hogy nem vonatkoztathatóak a ma "szekuláris" emberére, és nem hozhatók összefüggésbe az ő lelki-szellemi életével. Fontos lenne ezeknek a szavaknak a megtisztítása, újraértelmezése és felszabadítása, ha úgy tetszik: rehabilitációja. Ennek a törekvésnek volt zászlóvivője a már említett Paul Tillich evangélikus teológus. Egyik legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy minden fontos teológiai és vallásos szót megpróbáljon megszabadítani a fent leírt fogságból, hogy újra használható, érthető és átélhető legyen világi és egyházi emberek számára egyaránt.

Mondhatjuk-e azt, hogy korunk embere nem vallásos többé? Amennyiben a vallás szót szűkebb értelmében értjük, vagyis kizárólag a vallásos megnyilvánulások, szokások, szertartások vagy intézmények jelenségeinek körére redukáljuk, a válasz: elmondható, hogy a tipikus modern ember ebben az értelemben nem vallásos. Ugyanakkor ha a vallás szónak ahhoz az értelméhez nyúlunk vissza, amely a religio szó eredeti jelentése: az emberi lét visszatérítése, visszakapcsolása az isteni alapokhoz, és amellyel egy végső és feltétlen módon meghatározó valóságot, a lét alapját próbálták leírni, azt tapasztaljuk, hogy ebből a szempontból nagyon sok vallásos ember él a felekezetek falain túl. Tillich a vallásosság lényegét a következőképpen fogalmazta meg: "Vallásosnak lenni azt Jelenti: szenvedélyesen kérdezni az élet értelme felől, és nyitottnak lenni a felelet irányában". Szimbolikus értelemben a vallásos beállítottság és viszonyulás az élet vertikális irányára utal. Ez az irány mindig az ember saját magát meghaladó újraegyesülésének vágyát jelzi. Azt a törekvést, amikor az ember a maga létezési (egzisztenciális) létét újra egyesíteni szeretné az isteni létalapban gyökerező lényegi (esszenciális) létével. Amennyiben többé már nem tartjuk fontosnak ezt az önmeghaladást és újraegyesülést, akkor és csak akkor beszélhetünk arról, hogy életünkben nincs helye a mélység vallásos dimenziójának. Hétköznapi nyelvre lefordítva ez azt az állapotot jelentené, amikor valaki életének minden belső, transzcendens és végső értelmét a legkövetkezetesebben tagadná, és felhagyna mindenféle értelemkereséssel. Ez az állapot még az öngyilkosságnál is abszurdabb létállapotot jelent, hisz az öngyilkosságot az ember a legtöbb esetben pontosan az emberi méltóság és az utolsó értelem megmentése, ill. kifejezése érdekében választja.

Mindenki tehát, aki felteszi az életének végső értelmére vonatkozó kérdést, belépett a vallásos dimenzióba. Nem kivétel ez alól az sem, aki kétségbeesetten tagadja életének értelmét, hisz kérdésének komolysága és becsületessége eleve egy önmagán túlmutató valóságra utal. Ugyanez igaz azokra az egzisztencialista gondolkodókra, akik belevetik magukat a "semmibe", hisz nekik is fel kell tenniük a kérdést, hogy honnan veszik a kétségbeesés bátorságát.

A vallásos dimenzióban az ember tehát életének belső céljára kérdez rá. Hagyományos teológiai megfogalmazásban ez a teremtés és az eszkatológia kérdéskörébe tartozik.

Az élet folyamatának horizontális irányában tehát megjelenik a vertikális irány. A horizontális irány az ember központosult énjének (pszichológiai fogalommal: az egonak) a kibontakozását, míg a vertikális irány az ehhez a központosult énhez képest történő önmeghaladást, az ember esszenciális valójával, igazi, transzcendens énjével, lényének teljességével való önazonosulást szimbolizálja. Ez a kettős folyamat a tulajdonképpeni életfolyamatunk. Potencialitásokat valósítunk meg és áldozunk fel, hogy meghaladjuk, illetve megőrizzük központosult énünket. Ezt a folyamatot két szorongás határozza meg: az egyik, hogy az ember nem ténylegesíti lényegi (esszenciális) létét, a másik, hogy az ember elveszítheti önmagát (egoját) az önténylegesítésben. E két szorongás határozza meg életünket. Ez jut kifejezésre az állandó "merre, hogyan" útkereső kérdésekben.

Nagyon sok ma általánosan modern jelenséget és törekvést úgy érthetünk meg igazán, ha meglátjuk, hogy valójában erre a két szorongásra és az ezekhez kapcsolódó kérdésekre próbálnak több-kevesebb sikerrel választ adni. Gondoljunk például a manapság divatos life-style mozgalmakra és a különféle alternatív vallási irányzatok bőséges kínálatára, amelyek folyamatosan konkrét formákat adnak az önmeghaladás és önténylegesítés számára. A történeti felekezetek ilyen konkrét formákkal alig rendelkeznek. Leginkább a következő identitások közül választhatunk: valaki vagy pap lesz, esetleg ministráns fiú, presbiter vagy marad "egyszerű" hívő. Ezzel párhuzamosan elsősorban a szexuális, de más hivatásbeli, lelki-szellemi, világnézeti önténylegesítést és potencialitást is görcsösen tiltják, elítélik vagy rosszallják az egyházi vezetők. Ez is ahhoz vezet, hogy az egyházakhoz forduló emberek csalódottan távoznak azok közösségeiből, mert azt látják, hogy az egyháznak nincs köze a tulajdonképpeni élet mindennapi valóságához, az egzisztenciális szituációhoz, és mivel úgy látják, hogy az ő legmélyebb és legszemélyesebb ügyük nem jut kifejezésre az ún. vallásokban, ezért éppen vallási alapon utasítják el a vallásokat.

A vallásos dimenzióban azonban nemcsak az élet belső folyamatának és végső céljának kérdésével találkozunk, hanem egy olyan erővel is, amely meghaladja és feloldja az ember életét meghatározó két alapvető szorongást. Ez az erő arra készteti az embert (aki ezzel kapcsolatba került), hogy énközpontját (egoját) az isteni középponthoz (a lét alapjához) emelje fel. Ezzel a folyamattal az ember lényegi léte jelenik meg az elidegenedett létezés (egzisztencia) keretei között, úgy, hogy nem bomlasztja fel és nem szegényíti meg az ént. Ebben az átalakulásban megszűnik az objektum-szubjektum közti szakadék és látszólagos elkülönülés: az önténylegesítés pillanatában, az esszenciális lét tudatos megtapasztalásában és átélésében objektum és szubjektum egységben tűnik fel. Hagyományos teológiai szavakkal ez úgy hangozna: a bűnös ember a Szent Lélek munkája által kegyelemből bűnbocsánatot nyer. Ennek a kegyes szavakkal kifejezett mondatnak a mélyebb értelme a fent vázolt folyamattal is megvilágítható.

A vallásos dimenzióban a vertikális irányban ható erő nem más, mint amit a hagyomány Szent Léleknek nevez. Tillich a Lelki Jelenlét jelzős szerkezettel helyettesíti a Szent Lélek kifejezést. Arra most nincs mód, hogy részletesen leírjuk a Lelki Jelenlét (Szent Lélek) szimbólumok értelmét, de utalnunk kell arra, hogy a Lelki Jelenlét nem kötött semmilyen intézményhez, nem függ semmilyen vallásgyakorlattól és hitrendszertől, így az egyháztól sem. Éppen ezért adott esetben - például amennyiben a történelmi egyházak nem képesek a Lelki Jelenlétet híven kifejezni - "szekuláris" közegben is kifejtheti hatását. Ez azt jelenti, hogy nem elég a szekuláris ember életének vallásos jellegéről vagy vallásos jelenségeiről mintegy kioktatóan, lekezelően és eleve ellenséges szemszögből beszélnünk, hanem keresnünk kell a szekuláris világban mint autentikus forrásban a Lelki Jelenlét megnyilvánulásait és hatásait.

Ezzel tulajdonképpen eljutottunk ahhoz a tételhez, hogy a vallásos dimenzió megtapasztalásának és átélésének szempontjából nincs lényegi különbség egyházi (szűkebb értelemben vett vallás) és szekuláris világ között. Közös feladata tehát egyházi és világi gondolkodóknak, írástudóknak és alkotóknak, hogy megtalálják és újra átélhetővé tegyék az elveszett vallásosságot: a mélység dimenzióját.

Sándor Jenő - Petri Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletietika.blog.hu/api/trackback/id/tr831479429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.