Üzlet és etika

A tudatlanság fátyla

2010. március 03. - sandorjeno

Mi köze a társadalmi igazságosságnak a játékelmélethez? Tényleg azt gondolta Rousseau, hogy volt egy történelmi pillanat, amikor az emberiség kötött egy szerződést? Hogyan állítható párhuzamban a természettudomány igazság, és a társadalomtudomány igazságosság fogalma? Bartha István alábbi írása ezekre a kérdésekre keresi a választ. (A cikk nyomtatásban megjelent: Ordít mint hal (Homo Blogger II.) - metafizika, társadalom, erkölcs, hermeneutika. Henkajpan - 2007.)

 

A tudatlanság fátyla

(Rawls, John. Az igazságosság elmélete. Osiris. Budapest. 1997.)

- tudományos szigorúság és metafizikai előfeltétele –

Imponáló és szellemes John Rawls azon egybevetése, miszerint ami a természettudományok esetében az igazság, ugyanaz a társadalom esetében az igazságosság. Magától értetődő igény a társadalmi igazságosság. Meggyőzőnek tűnik Rawls ama feltételezése is, hogy csak valamely szerződés elmélet képes megalapozni a társadalmi igazságosság megvalósítható modelljét. Rawls tehát egy olyan gondolati hagyományba ágyazza érvelését, amely úgymond kiállta az idők próbáját, hiszen évszázadok óta stabilan tartja magát. Emellett alkalmas többféle megközelítési mód és antropológiai előfeltevés alapján kidolgozott elmélet hordozására is.

A Rawls által - érthető okokból - leginkább mellőzött Hobbes, metodológiai individualizmusa révén azért mégis jelen van. Igaz, ő egy meglehetősen pesszimista, ámde realisztikus emberképpel dolgozik. Eleve abból indul ki, hogy az úgynevezett természeti állapotban az egyes emberek érdekei oly mértékben ütköznek egymással, hogy abból egy szüntelen harc következik. Ennek pedig csak úgy tudnak véget vetni, ha valamiféle megegyezésre jutnak. Saját szabadságukat ráruházzák a szuverénre, amely ilyenformán az összes emberi érdek valamiféle „matematikai eredőjét” hivatott képviselni. Ez ugyan egyetlen személy egyéni érdekével sem esik tökéletesen egybe, ennélfogva mindenki részéről lemondást igényel, mégis ez képes biztosítani a társadalom stabilitását, s a benne élő személyek biztonságát.

Locke antropológiai szempontból optimistább beállítódású liberalizmusa már bevallottan is Rawls forrásainak egyike. A Locke modelljéből átvett gondolati mozzanatok közül a végállapotnak, tudniillik a polgári berendezkedésnek, nem valamiféle kényszerű kompromisszumként, hanem mint szükségszerűen megvalósítandó kívánatos, jó célként történő szerepeltetése tűnik számomra leginkább hangsúlyosnak.

Rousseau világában viszont, - annak ellenére, hogy a polgári berendezkedésről ő is, mint az eredeti szabadságnak valamiféle magasabb szinten történő újra megvalósulásáról beszél – mégis a természeti állapot idilli harmóniája iránti nosztalgia dominál. Nehéz helyzetbe kerül az elemző, ha állást kíván foglalni abban a kérdésben, hogy vajon Rousseau alapvetően optimista, vagy inkább pesszimista antropológiai előfeltevésekből indul-e ki. A természeti népek és a természeti állapot iránti romantikus nosztalgia ugyanis nem csupán arról szól, hogy az embert eredendően jónak tartja, hanem arról is, hogy az emberiség történelmében alapvető tapasztalatként feltételez egy morális visszafejlődési tendenciát.

Közös jellemzője a három említett szerződéselméletnek, hogy mindegyik szükségképpen egy feltételezett eredeti állapotból indul ki. A jelenlegi helyzet tehát egy már korábban megkötött konszenzus eredményeként értelmezhető. Természetesen a szerződéselméletek kidolgozói tökéletesen tisztában lehettek azzal, hogy az általuk leírt társadalmi mozgásoknak hiába is keresnék a történetileg leírható eredetét. Igaz ugyan, hogy Rousseau a természeti népek moráljában némiképp modellezve látta az általa feltételezett ősállapotot, s ugyanezen mozzanat a maga sajátosságával megtalálható a többi szerződéselméletben is. Mégis leszögezhetjük, hogy a szerződéskötést senki nem tartotta történeti eseménynek, és a szerződő felek eredeti állapotára vonatkozóan senki nem lépett fel azzal az igénnyel, hogy erről empirikus ismeretei volnának.

Mégse annyira azt a tényt tartom érdekfeszítőnek, hogy maga a szerződéses elgondolás eleve egy bizonyos értelemben vett fikción alapul, s hogy a valóságos emberek már meglévő társadalmi berendezkedések közé születnek, anélkül, hogy erről a szándékukról bárki is megkérdezné őket. Ami érdeklődésem tárgyát képezi, az a feltételezett eredeti állapot fogalmának metafizikája. Hogyan lehet ontológiailag, sőt, normatívan megalapozni valamely kétségtelenül létező és működő valóságot egy olyan minőség segítségével, amely magának az elméletnek a megalkotója által is elismerten nem létezik? Még különösebb, ha úgy tesszük fel a kérdést: hogyan lehetséges, hogy valamely kétségtelenül létező, működő valóság ontológiai és normatív megalapozása kizárólag eme köztudottan sohasem létezett minőség által válik egyáltalán lehetővé?

Vegyük fontolóra: Míg Hobbes, Locke vagy Rousseau elméletében találkozunk egy bizonyos történeti mozzanattal, addig ugyanis Rawls elmélete már metaforikus értelemben sem igényli az idői tényezőt. A szerződő feleknek a szerződés megkötése pillanatában feltételezett állapota olyannyira hipotetikus, annyira letisztultan elméleti, hogy paradox módon, épp ezen okból a leginkább alkalmas arra, hogy teljesen hiteles, már-már a tapasztalatival egyenrangú módon realisztikus képet adjon a szerződéskötés mibenlétéről, a szerződő felekről, valamint az általuk kölcsönösen elfogadhatónak és szükségesnek tartott alapelvekről. Eleve feltételezi és bekalkulálja a különbözőségeket. Igazságosság címén tehát nem egy elvont, utópisztikus, megvalósíthatatlanságra ítélt eszmét próbál elfogadtatni, hanem nagyon is reális emberképből, sőt, bizonyos értelemben a tapasztalat tényeiből indul ki. Miközben normatívát kíván adni, egyben a jelent tényeit is magyarázza.

Leginkább a szerencsejáték metaforája kínálkozik szemléletes illusztrációnak Rawls elmélete megértéséhez. Képzeljünk el egy baráti társaságot, akik egy futballmeccs végeredményére kötnek fogadást. Minden fogadó kockára tesz egy bizonyos, közösen megállapított összeget, s ezzel jogosulttá válik a játékra. Ezután tippel a meccs végeredményére. A társaság minden tagja tisztában van vele, hogy a tétként közösbe adott pénzét visszakapni nem áll módjában. A tippeléssel viszont esélye nyílik arra, hogy a társaság valamennyi tagja által beadott teljes összeget megkapja. Természetesen csak abban az esetben, amennyiben az általa megjelölt végeredmény születik a mérkőzésen. Mindenkinek egyaránt van esélye nyerni. Miután eldőlt az eredmény, és a helyesen tippelő személy megkapja a teljes pénzösszeget, ezt senki nem fogja méltánytalannak tartani, hiszen a szerződés megkötésekor mindnyájan megegyeztek a játék feltételeiben. A feltételeket természetesen mindenki arra való tekintettel fogadta el, hogy akár ő is lehet a nyertes.

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a társadalmi igazságosság alapelveinek feltételezett elfogadása nem ilyen módon „ment” végbe. A valóság továbbra is az, hogy az előnyös helyzetben lévő személyek szubjektív igazságérzete a természeti adottságok, az öröklött társadalmi státusz és a szerencse szabad versenyét fogja előnyben részesíteni, míg a hátrányos helyzetűek igazságérzete azt diktálja, hogy nem lehet elképzelni a társadalmat szociális biztonság, valamint a hátrányos adottságok valamelyes kompenzációja nélkül. Az ember jelenlegi, empirikusan észlelhető, azaz „tényleges” állapota ezek szerint nem teszi lehetővé az objektív mérce kialakítását. Ahhoz tehát, hogy egy logikailag megalapozott, koherens gondolati rendszert kapjunk, amelyben világosan és elkülönítetten belátható, érzelmektől és érdekektől függetlenül érvényes következtetések épülnek egymásra, a „valóságos embert” be kell helyettesítenünk egy feltételezett „szerződő emberre”, aki történetiségéből kiragadva, mintegy a tudatlanság fátyla alatt fogadja el az igazságosság alapelveit. Így adódik az a paradoxon, hogy ontológiailag, sőt, normatívan kizárólag úgy vált lehetségessé megalapozni eme kétségtelenül létező és működő valóságot, tudniillik az emberi társadalmat, s annak működési elveit, hogy egy olyan minőséget iktattunk a gondolati láncolatba, amely empirikusan sohasem, csak mint „idea” létezett. Legyen ez a tény most csupán valamely ámulattal vegyes szemlélet tárgya – ha tetszik: metafizikai talány, mely bizonnyal nem csak a társadalmi igazságosság alapelveinek kidolgozásánál, hanem más filozófiai problémák megoldásánál is központi szerepet kaphat még.



 

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletietika.blog.hu/api/trackback/id/tr71806047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.