Üzlet és etika

Szervezetfejlesztési ajánlat Magyarországnak

2012. április 24. - sandorjeno

magyarorszag.pngNagyon régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy hogyan kezeljem azokat az érzéseket és gondolatokat, amiket a mindenkori magyar kormány (és társadalom - nincs másik elit) bénázása okoz bennem. Hiszen ez az én bénázásom is. Azzal teszek jót, ha inkább csinálom a dolgom, és elengedem, vagy éppen azzal ártok, hogy mindig elengedem, és nem aktivizálódom. Tanácsadóként pedig elemi érdekem, hogy ne keveredjek, olyan politikai véleményformálásba, amelyik megoszthatná a hozzám forduló ügyfeleket. Ezért maradok szervezetfejlesztő. És ebben a posztban arra teszek kísérletet, hogy egy kvázi ajánlatban fogalmazzak meg néhány irányelvet, amelyek abban segíthetnek, hogy talán mégsem jussunk el a füstadó bevezetéséig.

Bevezetés

A legtöbb sikeres vállalkozás nem véletlenül válik kiemelkedővé a versenytársai közül. Magyarként hajlamosak vagyunk a kreatív csodában hinni, és egy egyszeri nagyszerű ötlettől várni életünk, vállalkozásunk, hazánk felemelkedését. A tanácsadói gyakorlat ezzel szemben azt mutatja, hogy mindössze néhány bevált lépést kell közösen megtenni.

Értékek

Miben vagyunk mi a legjobbak? Ezzel a kérdéssel kezdődik minden sikertörténet. Mi az, ami minket megkülönböztet a többi országtól. Mi az, amire büszkék vagyunk. És mi az, amire stratégiánkat fel akarjuk építeni? A szép magyar nők? A Balaton? A mezőgazdaságunk? Az olcsó munkaerőnk? Hogy szeretünk és tudunk sokat dolgozni? Hogy lazák vagyunk? Hogy számunkra fontosak az emberi kapcsolatok a munkában is? Hogy van gyógyvizünk? Mi az amiben mi vagyunk a legjobban? Legalábbis ebben a térségben. A tervezésnek ebben a szakaszában van helye az ötletelésnek, a kreativitásnak. És aztán van egy pont, amikor ezt be kell fejezni, és azt kell tudni mondani, hogy most már a legzseniálisabb ötletet sem vesszük figyelembe, hanem hozunk egy döntést. 

Vízió

A számunkra fontos értékekre építkezve hogyan látjuk Magyarországot 5,10 és 15 év múlva? Mi leszünk a közép-európai zöldország? Ázsia európai kapuja? A gyógyturizmus Mekkája? A leginnovatívabb középhatalom? Hogyan fogunk élni? Hogyan telik majd egy napunk? Milyen színe, íze, tapintása lesz ennek a Magyarországnak?

Stratégia

A vízió után foglalkozhatunk a stratégiával. Azaz, azzal a kérdéssel, hogy hogyan fogunk  a vágyott jövőbe eljutni? Hitelt veszünk fel, és abból alakítunk át mindent? Lassan építkezünk? Szövetségeket szerzünk a tervünkhöz? Mindenki befizeti a megtakarításainak a felét egy nagy állami kasszába? Számtalan lehetőség van.

Párbeszéd az érintettekkel

Igen, valakinek fájni fog. Úgy látom, hogy már-már kéjes vággyal figyeljük, hogy egy-egy kormányzati ciklusban mikor jönnek végre a megszorítások, mert az kell, hogy fájjon valakinek. Vagy éppen ellenkezőleg az antitézisben hiszünk: a megszorítások nem vezetnek sehova. A valóság ennél egy kicsit bonyolultabb egy cég életében is. Igen, egy változás, egy stratégia végrehajtása jó eséllyel fájni fog. Ezért nemhogy erkölcsi kötelesség, de egyenesen önérdek minden vezetésnek párbeszédet kezdeményezni azokkal, akiket a stratégia végrehajtása érint. Meg kell őket kérdezni a vízió megalkotása előtt, és meg kell őket kérdezni a stratégia elfogadása után is. És kompromisszumokat kell találni. Lehet azt mondani a nyugdíjasoknak, hogy csak 10 havi nyugdíjat fognak kapni, de el kell magyarázni, hogy cserében ez közép-, és hosszútávon mit fog hozni nekik is. Lehet 35% is az áfa, de kell egy mondás, hogy mi a cél. Én szívesen fizetek dugódíjat, ha épülnek a bicikliutak és P+R parkolók. De akkor le kell ülni, és erről meg kell állapodni.

Változáskezelés

Minden változásnak drámai következményei vannak. Ezért fordul elő nem ritkán, hogy valaki évtizedekig él egy borzasztó kapcsolatban, vagy dolgozik egy munkahelyen, ahol megalázzák. Mert a változással minden felfordul. El kell engedni régi szokásokat, rutinokat, és játszmákat. Társadalmi szinten ez tulajdonképpen a kultúránk egy részének a feladását jelenti. Ez az ország évszázadok óta a túlélésre rendezkedett be. A konfliktuskerülésünk, a passzív ellenállásunk, a udvariaskodásunk mind nagyon is komoly és valós tapasztalatokra adott válaszból születtek. De a kérdés ma már másképpen hangzik, és a régi válaszaink egy befelé forduló, önsajnálkozó, acsarkodó nemzetté tett minket. És erre minden okunk megvan. A magyar társadalom teljesen jogosan érezheti úgy, hogy megalázták, becsapták, elárulták. És, hogy ez bizony fáj. Egyszer ezt muszáj lesz kimondanunk, és elfogadnunk egymás fájdalmát. Mert ha fájdalomról nem tudunk nyíltan beszélni, akkor méreggé válik. Ez az a lelki munka, amit mindenkinek el kell végeznie. És ezután kell hozni egy döntést, arról, hogy megmaradunk az önsajnálatban, és azzal hitegetjük magunkat, hogy cserbenhagyott bénák vagyunk, akik helyett mások dönthetnek, vagy kimondjuk, hogy az a helyzet, amiben vagyunk, azért mi vagyunk a felelősök. Ez az a pont, ahonnan már nincs visszaút, hanem mi leszünk a felelősök, azért, hogy egy olyan országban éljünk, amilyet szeretnénk.

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletietika.blog.hu/api/trackback/id/tr94471310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sandorjeno · http://uzletietika.blog.hu/ 2012.04.25. 00:33:59

köszi. Hankiss Elemérnek is volt egy ilyen dolgozata, de nem találom most.