Egy bárban ülök. Szivar és cigaretta füst lepi el a termet. A szomszéd asztalnál két férfi erős akcentussal az életről, a nőkről, Freudról, Istenről és az emberről beszélget. Nem ugyanonnan jönnek. A magasabb német, a másik, viszont úgy töri az angolt, mint a szlávok.
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy vajon miről beszélgetett volna Paul Tillich, a 20 egyik legnépszerűbb protestáns teológusa és Jacob L. Moreno a pszichodráma atyja, ha életük során találkoztak volna. Gondolkodásuk számtalan ponton mutat párhuzamot, mégsem tudunk arról, hogy ismerték volna egymást. Az azonban biztos, hogyha Tillich és Moreno valaha találkoztak volna, biztosan egy szalonban vagy bárban kötöttek volna ki. Köztudott, hogy Tillich imádott éjszakába nyúlóan, több üveg vörösbor elfogyasztása mellett teológiai és filozófiai vitákat folytatni. És mivel Moreno szerint a drámában az óceán nem probléma, ezért most mi is eltekintünk attól a ténytől, hogy mindkét férfi több, mint fél évszázada halott, és soha nem találkoztak, és belehallgatunk képzeletbeli beszélgetésükbe.
Tillich: Egy üveg vörösbort! És szivart. A drágább fajtából.
Moreno: Whiskyt! Nem mindennap találkozik a kor legünnepeltebb teológusa és a pszichodráma atyja. Közép-Európa. Közös otthonunk. És most itt egy new yorki bárban ülünk. De folytassuk kedves kolléga. Hol tartottunk, mielőtt beléptünk volna ebbe a remek bárba?
Tillich: Freudnál.
Moreno: Oh igen. Freud. Mindig itt kötünk ki.
Tillich: Teológusként végtelenül hálás vagyok Freudnak. Freud a maga becsületes realizmusával sokkal keresztényibb, mint az újkori keresztény szextabuk. Mégis azt hiszem Freud valami nagyon fontos dolgot nem látott. A libidóelmélete végső soron egy redukcionista megközelítés. Az ember és ember, és az ember és világ közötti viszony nem írható le tisztán az érzékiség fogalmával. Az ember lelke végső soron a spiritualitás dimenziójának a helye.
Moreno: Azt hiszem Freud saját patológiájából építkezett. Az embert pszichés betegségeire redukálta. Sosem értettem, hogy miért vált ennyire népszerűvé.
Tillich: Talán, azért mert értelmet adott egy olyan világban, ahol az ember elvesztette a hitét a korábban biztosnak vélt keretekben. Még mindig egyszerűbb elfogadni, hogy szexuális elfojtásaim alakítják egész életemet, mint szembenézni azzal a lehetőséggel, hogy viselkedésünk teljesen kifürkészhetetlen.
Moreno: Igen lehet. De végtelenül unalmasnak tartom. Minden kreativitástól megfosztotta a gyerekcipőben járó pszichológia tudományát. Holott az élet leginkább művészet. Én ezt tanítom.
Tillich: Amikor néhány hét szabadságra felmentettek a frontszolgálat alól, a berlini Kaiser-Friedrich-Museumban látogattam. Ott, Botticelli festménye előtt állva született újjá teológiai gondolkodásom. Akkor döbbentem rá, hogy a művészet volt az, amelyik hordozta Isten kijelentését, akkor amikor az egyházak elvesztették a kapcsolatot a teremtő erővel.
Moreno: Dramatistaként mindig az emberben jelen lévő kreativitást keresem. A teremtés során az Isten magát a teremtőt alkotja meg. És annak a lehetőségét leheli az emberbe, hogy megalkossa saját magát.
Tillich: Ezt az erőt hívom én létbátorságnak.
Moreno: Igen, pontosan. Amikor találkoztam Freuddal, azt mondtam neki: nos, Doktor Freud, én ott kezdem, ahol ön abbahagyja. Ön az irodájában, mesterséges környezetben találkozik az emberekkel. Én az utcán és a lakásukon, a természetes közegükben találkozom velük. Ön analizálja az álmaikat. Én bátorságot adok nekik, hogy merjenek újra álmodni. Ön analizálja és darabokra szedi őket. Én lehetővé teszem számukra, hogy megéljék a konfliktusos szerepeiket és segítek nekik, hogy újra összeállítsák a részeket egy egésszé.
Tillich: Erről írok úgy, mint a vitalitás.
Moreno: A spontaneitás egyik formája.
Tillich: Az a lehetőség, hogy az ember bármilyen adott helyzetet képes meghaladni bármelyik irányban, és ez a lehetőség arra kényszeríti, hogy önmagán túli világot alkosson. A vitalitás alkotóerő: az ember képes önmagát meghaladó módon alkotni, anélkül, hogy elveszítené önmagát.
Moreno: Igen, igen, igen. Pontosan ebben hiszek. Egy pszichodráma játékban mindig abból indulok ki, hogy az itt és mostban lehetőség van arra, hogy valami új történjen. Valami, ami eddig soha nem történt meg, valami, ami soha nem létezett korábban. Amikor azt látom, hogy valaki elakadt, nem képes a változásra, akkor nem az anyjával való viszonyát kezdem el elemezni, hanem abban segítem őt, hogy kapcsolatban maradjon a benne élő vitalitással. Hogy kipróbáljon valami teljesen újat.
Tillich: Az új lét. Ennek kell minden teológiának a középpontjában állnia. Az új lét, ami megőrizve haladja meg a régit. Integrál és egyben transzendál, azaz meghalad.
Moreno: Átrendezi az élet színpadján jelenlévő szereplőket.
Tillich: Persze ez egy félelmetes lehetőség. Mindig ott lebeg az ember feje felett az a reális lehetőség, hogy nem sikerül. Hogy elveszti saját magát. Halál, énvesztés, értelemvesztés, nemlét. A nemléttel való bátor küzdelem teszi végső soron az embert emberré. A nemlét ellenére élünk. Annak ellenére. Ezért vagyok én személy szerint Luther követője. Senki nem értette annyira az életnek az "annak ellenére" paradoxonját, mint Luther. Luther szerint a hit annak az elfogadása, hogy valaki elfogadott minket, annak ellenére, hogy elfogadhatatlanok vagyunk.
Moreno: Az, hogy az ember elfogadhatatlan lenne, nem tudom. Engem ez a filozófiai kérdés nem igazán mozgat meg, de az elfogadás számomra is nagyon fontos. Egy pszichodrámajátékban a rendezőnek a legfontosabb feladata, hogy elfogadja a színpadon alkotó protagonistát, azaz főszereplőt. Azt hiszem ezt valahol Freud is tudta, hogy valójában nem az álmok értelmezése a fontos, hanem a páciens álmainak elfogadása. Ha valaki elfogad minket, akkor képesek vagyunk arra, hogy létrehozzunk valami újat.
Tillich: Az új létet.
Moreno: Az új létet.