A másik ember megbecsülésén alapuló,  személyközpontú megközelítés hatékonyságát mára számtalan coaching folyamat sikere bizonyítja. A fejlesztési és vezetési módszerként mára elfogadott megközelítés azonban ennél is több lehetőséget jelent az üzleti életben. A másik személyként való tisztelete és megbecsülése ugyanis az egyik leghatékonyabb eszköz az ügyfél elvárásainak felülmúlására, ami mára minden sikeres vállalkozás alapfeltétele. Az alábbiakban ezért arról olvashattok, hogy a coaching szemlélet mára miért sokkal több, mint egy speciális tanácsadási forma.

A coach legfontosabb munkaeszköze a kérdezéstechnika. Jellemző, hogy a coach képzéseken minden hallgató a kérdezéstechnika workshopot várja leginkább. Minden magára valamit is adó coaching módszer rendelkezik saját kérdezéstechnikával. Sőt mit több: a coaching szakma egyik legfontosabb identitásképző eleme a kérdések használata. Hisz az különböztet meg minket a hagyományos tanácsadóktól, hogy mi nem megmondjuk a kész válaszokat, hanem kérdezünk. Kérdezünk, de miért? Miért gondoljuk, hogy a kérdezés az egyik legfontosabb eszköze ennek a speciális fejlesztési szemléletnek?

A legtöbb coach magányos harcos. Legnagyobb sajnálatomra még mindig nagyon kevés az olyan komplex fejlesztési projekt, ahol szervezet-, és folyamatfejlesztők, trénerek és coachok összehangoltan dolgoznak egy cél érdekében. (Ha részt vettél ilyenben és szívesen megosztod a tapasztalataidat mindenképpen jelezd felénk!) Talán ez az oka annak, hogy gyakran mi szakmabeliek is elfelejtkezünk arról, hogy egy business coaching folyamatnak mi az üzletileg is releváns kontextusa, azon az egyszerű, és természetesen igaz válaszon túl, hogyha a coacheenak jobb az a cégnek is jobb.

Emberek fejlesztésével foglalkozom. Trénerként és tanácsadóként vállalati környezetben, pszichodráma asszisztensként céges világon kívül is. Amikor egymás mellé teszem mindazt, amit nyilvános fórumokon és médián keresztül érzékelek a magyar valóságból, és azt amit munka során tapasztalok, akkor mindinkább az meggyőződésem kezd kialakulni, hogy ez a két tapasztalás nemhogy összefügg, hanem ugyanaz. Ez a bejegyzés egy kísérlet. Kísérlet arra, hogy értelmezzem ezeket a benyomásokat. Benyomások, tapasztalatok, megérzések, gondolatok rendszerezése.Viszonyuláskeresés.

"Tulajdonképpen akkor most mi is a coaching?" - hangzik el minden szombaton a kérdés a BKF posztgraduális coach képzésén, aminek szakvezetőjeként hétről hétre kísérletet teszek, hogy pontos választ adjak.

Nemcsak szakmabeliekkel, leendő kollégákkal beszélgetve, hanem ügyfelekkel, HR partnerekkel tárgyalva is egyre gyakrabban érzem úgy, hogy a coaching a szervezetfejlesztés és a humán fejlesztési eszközök félreértett gyermeke.

Ebben a cikkben a coaching apologétájának szegődöm: kritikusan áttekintem az általam ismert 3 leggyakoribb félreértést a coachinggal kapcsolatban, valamint a cikk végén javaslatot teszek egy alternatív coaching definícióra.

Amikor arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy a saját felfogásom szerint mi is tulajdonképpen az etika, a morál, mindig Paul TILLICH válasza jut eszembe. Ideje, hogy a blogra is kikerüljön ez a válasz. TILLICH:

„Hogyan tudatosul az emberben a léttel való találkozása során a „kellő” (ought-to-be)? Hogyan van az, hogy az ember az erkölcsi parancsokat feltétlen érvényű parancsként tapasztalja meg? A jelenkori etikai vitákban gyakorlatilag szinte teljes egyöntetűséggel a protestáns és kantiánus felismerések alapján válaszoltak erre a kérdésre: úgy és azáltal, hogy amikor egy személy (aki már és még nem személy) találkozik egy másik, ugyanezen feltételek között lévő személlyel, mindketten valóságos személlyé válnak. A „kellést” alapvetően az én-te kapcsolatban tapasztaljuk meg.

A drámában nincs lehetetlen

Vannak elmaradt beszélgetések. Vannak ki nem mondott szavak, és fel nem tett kérdések. Nagyon sok elmaradt beszélgetésem van mesterünkkel, Dr. G. Max Claytonnal, Maxszel. A jelenlétében soha nem éreztem azt, hogy valamit - például a vele töltött időt - ki kellene használnom. Ezért nagyon sok kérdésemet nem tettem fel. Nem beszélgettem vele például arról, hogyan jelenik meg keresztény hite abban a munkában, amit dramatistaként végez. Pedig mindvégig azt volt a meggyőződésem, hogy teológiai gondolkodása nem valami mellékszál a munkásságában, hanem mindannak, amit csinál, a központi aspektusa. És most már késő.

De pont Max Claytontól tanultuk meg, hogy a drámában nincsen lehetetlen, és éppen a szerepcsere segítségével átléphetünk újra és újra a valóságon túli valóságba. A dráma valóságában, ami integrálja és betölti a valóságot. Így teszek most én is, és rámelegedve Maxre, szerepcserék sorozatával megpróbálom bepótolni a bepótolhatatlant: beszélgetni mesterünkkel, Max Claytonnal nemcsak a drámáról, hanem mindarról, amit a világról, az emberről, és az Istenről gondolt.

Jó utat Max!

"You know, what comes into my mind is
there is light and there is darkness
there is always a bit of light
stay with this light
just with that little bit
don't look for a bigger one
stay with what you've got
it'll grow
stay with the small light
very important
stay with it
don't stay with what you haven't got
light is light." (Max Clayton)

Vannak olyan európai országok, ahol törvény írja elő, hogy coachingot csak pszichológus végezhet. Több szempontból sem tartom helyesnek ezt a megoldást. Egyrészt a pszichológiai diploma nem garancia arra, hogy valaki terápiát végezhessen, másrészt a coaching nem terápia, hanem terápiás hatással is rendelkező fejlesztési szemlélet. Az, hogy egy egyéni vagy csoportos folyamatnak nem célja, mégis van terápiás hatása nagyon gyakran előfordul. Pontosan ez egy jól sikerült csoportos oktatáson, tréningen is. Időnként egy baráti beszélgetés során is.

A teológiai és filozófiai etika veszélyes kettős igazsága

Paul Tillich a berlini egyetem magántanáraként 1919-ben programadó beszéddel lép a tudományos nyilvánosság elé. A Kant-Társaság Berlini Részlege előtt „Über die Idee einer Theologie der Kultur” (GW IX, 13-27) címmen elmondott, és később nyomtatott formában is megjelent beszédében későbbi teológiai gondolkodásának alapvetését olvashatjuk.

A szakmának azt a törekvését, hogy megérthetővé – és ezáltal megrendelhetővé – tegye a coaching szolgáltatást egy nagyon erős módszerspecifikus szegmentálódáshoz vezetett. Egy módszer elmagyarázhatóvá, elválaszthatóvá, és megérthetővé tesz. Hasonló folyamaton ment keresztül körülbelül 10 évvel ezelőtt a tréning piac is. Sokkal egyszerűbb ugyanis azt mondani egy potenciális ügyfélnek, hogy mi vagyunk az NLP követők és ők pedig a TA követők. Az NLP ezekben a helyzetekben hasznos a TA pedig azokra. A mi mesterünk ez a tudós, az övék pedig az. Minket ezek a kutatások igazolnak, őket pedig azok. Olyan érvrendszer alakul így ki, ami könnyen megtanulható a mindenkori HR asszisztens számára.

Amióta megalkottam itt a blogon Tillich és Moreno képzeletbeli találkozását egyre jobban foglalkoztat, hogy vajon miről beszélgetne Paul Tillich és korunk egyik legérdekesebb gondolkodója Ken Wilber. Wilbert olvasva olykor az az érzésem, hogy nagyon jó tanítványa Paul Tillichnek, holott ő szinte soha nem hivatkozik rá. Kérdésemet, hogy ismeri és építkezik-e a tillichi életművre, elküldtem Wilbernek emailben, de választ eddig nem kaptam. Ezért ismét képzeletemre hagyatkozom. Ezúttal egy sziklás tengerparton vagyunk. Ahol a két férfi a mindenről folytat eszmecserét.

Minden segítő szakmában dolgozó ember számára, legyen terapeuta, csoportvezető, tréner, coach, lelkész-lelkigondozó munkájában eljön egy pont, amikor el kell döntenie, hogy mit gondol szakmájának központi kérdéséről: az emberi életről. Mit gondol az emberről, mint gondol az életről, mint gondol lét értelméről. Természetesen nem azt állítom, hogy szüntelenül filozófiai magasságokban kell lebegni, de időnként fel kell tenni ezeket a kérdéseket és tudatos választ kell rá adni. Az a segítő, aki ezt nem teszi meg, egy nézőpont rabja lesz, anélkül, hogy tudna róla.

Amikor néhány napja szervezetfejlesztési szempontból reflektáltam a magyar társadalmi és politikai helyzetre még nem gondoltam volna, hogy saját magam számára is milyen fontos felismeréssel jár ez a gondolatkísérlet. Tovább gondolva felvetésemet arra jutottam, hogy tisztán a tanácsadói szerepet szem előtt tartva is fontos a civil és politikai aktivitás. Ugyanis az társadalmi és politikai kultúra, amit kialakítunk magunk körül elképesztő erős hatással van azoknak a szervezeteknek a kultúrájára, amelyekkel tanácsadóként nap, mint nap együtt dolgozunk. Ebben a bejegyzésben egy aktuális példán keresztül írom le, hogy mire gondolok.

Nagyon régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy hogyan kezeljem azokat az érzéseket és gondolatokat, amiket a mindenkori magyar kormány (és társadalom - nincs másik elit) bénázása okoz bennem. Hiszen ez az én bénázásom is. Azzal teszek jót, ha inkább csinálom a dolgom, és elengedem, vagy éppen azzal ártok, hogy mindig elengedem, és nem aktivizálódom. Tanácsadóként pedig elemi érdekem, hogy ne keveredjek, olyan politikai véleményformálásba, amelyik megoszthatná a hozzám forduló ügyfeleket. Ezért maradok szervezetfejlesztő. És ebben a posztban arra teszek kísérletet, hogy egy kvázi ajánlatban fogalmazzak meg néhány irányelvet, amelyek abban segíthetnek, hogy talán mégsem jussunk el a füstadó bevezetéséig.

Nemrég egy trénereknek és tanácsadóknak szervezett workshopon beszélhettem a tapasztalataimról. Nagyon hamar elérkeztünk a szakma egyik kedvelt kérdéséhez: hogyan kezeljük az ellenállást? Ez az a kérdés, amiről még egy junior HR-es is tudja, hogy mindenképpen fel kell tenni a trénernek, mielőtt beengedné a résztvevők közé. A visszatérő kérdésre megpróbálom összefoglalni a válaszaimat.

Az ellenállásnak két formájával szoktam találkozni. Gyakrabb, amikor a csoport egyik tagja "van ellenállásban", azaz nem vesz részt a gyakorlatokban, "kóstolgatja a trénert", közbebeszéléssel zavarja a többiek munkáját. Ritkábban, de előfordul, amikor az egész csoport kerül ebbe a helyzetbe, és egyszerűen nem akar együttműködni.

Egy bárban ülök. Szivar és cigaretta füst lepi el a termet. A szomszéd asztalnál két férfi erős akcentussal az életről, a nőkről, Freudról, Istenről és az emberről beszélget. Nem ugyanonnan jönnek. A magasabb német, a másik, viszont úgy töri az angolt, mint a szlávok.

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy vajon miről beszélgetett volna Paul Tillich, a 20 egyik legnépszerűbb protestáns teológusa és Jacob L. Moreno a pszichodráma atyja, ha életük során találkoztak volna. Gondolkodásuk számtalan ponton mutat párhuzamot, mégsem tudunk arról, hogy ismerték volna egymást. Az azonban biztos, hogyha Tillich és Moreno valaha találkoztak volna, biztosan egy szalonban vagy bárban kötöttek volna ki. Köztudott, hogy Tillich imádott éjszakába nyúlóan, több üveg vörösbor elfogyasztása mellett teológiai és filozófiai vitákat folytatni. És mivel Moreno szerint a drámában az óceán nem probléma, ezért most mi is eltekintünk attól a ténytől, hogy mindkét férfi több, mint fél évszázada halott, és soha nem találkoztak, és belehallgatunk képzeletbeli beszélgetésükbe.

Ezt a blogot 2008-ban azért indítottam, hogy megosszam a doktori munkám néhány eredményét. A kutatás mellett szervezetek fejlesztésében vettem részt trénerként és coachként. Arról, hogy az üzleti etika hogyan kapcsolódik egy szervezetben zajló fejlesztésekhez már korábban is írtam. Idén a blog ennek megfelelően fog kitágulni: üzlet etikai témák mellett egyre gyakrabban fogok írni szervezetfejlesztési kérdésekről is. Az Üzlet és etika blogon továbbra is olvashattok CSR-ről, vállalat etikai kérdésekről, de lesz szó tréning és coaching módszerekről, szervezetfejlesztési tapasztalatokról. Szóljatok hozzá, osszátok meg továbbra is!

Yes sir - mondja az indiai helpdeskes fiú, miközben harmadszorra sem értette meg, hogy mit akarunk neki mondani magyaros angolunkkal. De nem kell ahhoz multis környezetben dolgozni, hogy megtapasztaljuk a mi világunkban már nem a körúti turista az egyetlen idegen. Az idegenek soha nem voltak még olyan közel, mint ma:

• aki ma informatikai vállalkozásba kezd Magyarországon indiai és kínai cégekkel fog versenyezni a hazai ügyfelekért.
• aki magabiztos némettudással bemegy egy bécsi gyorsétteremben nem tudja megértetni magát a kiszolgálókkal, ha nem beszél angolul is.
• aki egy bajor kisváros benzinkútjából távozva felhívja a cég ügyfélszolgálatát egy budapesti egyetemistával fog beszélni.

Immáron 7. alkalommal rendezték meg a Dél-, Közép-, és Kelet-Európai protestáns teológiai karok kongresszusát (SOMEF). A találkozó házigazdája idén az Evangélikus Hittudományi Egyetem volt. A szervezők meghívására idén Bécs, Budapest, Debrecen, Nagyszeben, Pozsony, Prága,  Rév-Komárom és Sárospatak teológiai fakultásaiból érkeztek tanárok és fiatal kutatók a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központba.

Vass Andreával, a lifecoach.hu oldal szerkesztőjével, nemrég a mindennapi etikai döntésekről beszélgettünk. Az interjú a lifecoach.hu oldalon jelent meg.

Etika a mindennapokban a témánk. Kérlek, említs néhány konkrét helyzetet, amikor a mindennapjainkban etikai kérdéssel szembesülhetünk!

Abstract

Önámítás, embertelen bánásmód a kollegákkal, sziszifuszi kapaszkodás a ranglétrán. Megkockáztatom, hogy mindannyian tettük már valamelyiket. Én igen. Ezekről szól az Arbinger Institute Vezetők a dobozban című könyve, amely magyarul is megjelent a Stars' Bridge üzleti tanácsadó gondozásában. A könyv a szervezeti hatékonyság kérdését új nézőpontból közelíti meg: bemutatja, hogyan akadályozhatja meg az önámítás a kimagasló teljesítmények elérését. A könyv ajánlója szerint azok az emberek, akik az önámítás csapdájában élnek, úgy viselkednek, mintha egy doboz tartaná fogva őket. Vakok a körülöttük lévő valóság iránt.

(kép forrása: http://www.arbinger.hu/)

Tillich teológiája, mint fordítási kísérlet

A gazdasági gondolkodás teológiai jelentőségének felfedezésében Paul Tillich teológiája lehet segítségünkre. A kérdést, hogy vajon hivatkozhatunk-e még a 21. század elején egy olyan gondolkodóra, aki egész teológiai rendszerét a késő német idealizmus filozófiájára építette röviden szeretném megválaszolni: véleményem szerint Tillich azért tartott ki a késői német idealizmus ontológiája mellett, mert abból indult ki, hogy a legtöbb vallásos fogalom ontológiai természetű.  Munkásságának célja pedig, hasonlóan Schleiemacherhez, nem maga a rendszeralkotás, hanem  egy fordítási kísérlet, amelynek célja, hogy megmentse a keresztény gondolkodás legfontosabb fogalmait az értelmes párbeszéd számára. Azért van szüksége Schelling ontológiájára, hogy el tudjon mondani valamit a kereszténységről, úgy, hogy az legalább egy filozófiai rendszerben dekódolható legyen. 

(Kép forrása: http://www.scriptoriumdaily.com/2009/10/22/the-end-of-paul-tillichs-life/)