A témába (az előzményekről itt olvashat) való harmadik fontos belépést a zsidó filozófus Walter Benjamin 1921-ben „Kapitalizmus, mint vallás” címen megjelent munkája jelenti.

Benjamin utalva Weber munkájára kijelenti, hogy a kapitalizmusnak nemcsak vallásos alapjai vannak, hanem vallás, abban az értelemben, hogy ugyanazokra a kérdésekre próbál válaszolni, amelyekre a hagyományos értelemben vett vallások is teszik. Benjamin a kapitalizmus vallásos szerkezetét vizsgálva 4 fontos elemet emel ki:

1. A kapitalizmus egy kultikus vallás. Rüstowhoz hasonlóan Benjamin is azt állítja, hogy a kapitalista vallásnak nincsenek magasabb morális céljai, sem dogmatikája, hanem tisztán kultikus vallás. Ezzel magyarázható miért olyan érzéketlen korunk az igazság és dogma fogalmára.
2. Permanens kultusz jellemzi. A kapitalizmus vallásában nincsenek hétköznapok, minden nap a kultusz jegyében telik. Benjamin szerint világunk tele van a közösségi fétis zarándokhelyeivel.
3. A kultusz célja nem a jóvátétel, hanem a bűn. Wolfgang Palaver szerint Benjamin harmadik pontját akkor értjük meg, hogyha összehasonlítjuk az egykori pogány és a modern kapitalista társadalmakat. Pontosabban azt, hogy hogyan viszonyul ezekben a társadalmakban a verseny (az irigység) és az áldozat. Benjamin szerint a pogány világban az áldozás kultikus intézményével reagáltak az irigységtől való metafizikai félelemre, amivel féken tartották a társadalmi versengést is, biztosítva ezzel a békés egymás mellett élést. Ugyanakkor ez egy statikus gazdaság kialakulásához vezetett. Ezzel szemben ismert, hogy napjainkban éppen a verseny (az irigység) a gazdasági fejlődés egyik mozgatórugója. Benjamin szerint ezzel ugyan sikerült kikapcsolni az irigységtől való félelmet, de helyébe új szorongások léptek, ezért szerinte a kapitalista kor az aggodalmaskodás kora.
4. A vallás középpontjában egy láthatatlan isten áll. Ez a láthatatlan isten pedig a nietzschei értelembe vette Übermensch (superman): a történelmi ember, aki megszabadult az eredendő bűntől, és ezért célba ért, ezért cél nélkül halad az útján: „The idea of the superman transposes the apocalyptic ‘leap’ not into conversion, atonement, purification, and penance, but into an apparently steady, though in the final analysis, explosive and discontinuous intensification . . . The superman is the man who has arrived where he is without changing his ways; he is historical man who has grown up right through the sky.”