Vajon a korrupció, és a gazdasági bűncselekmények egyének személyes akciói, vagy egy közösségben kialakult viselkedésminta?

Milyen összefüggés van egy társadalom kiegyensúlyozottsága és az egyén mentális állapota között?

A kultúra hogyan befolyásolja azt, hogy mennyire vagyunk tisztességesek?

Mi köze ehhez Chaplinnek?

(Kép forrása: http://www.mds975.co.uk/Content/charlie_chaplin.html)

20 évvel a rendszerváltás után, amikor már azt is megéltük, hogy néhány vezető politikust bilincsbe verve visznek el a rendőrök, egyre gyakrabban kerülnek elő ezek a kérdések, amelyeket először szisztematikusan talán a szociológia próbált meg megválaszolni. Durkheim Az öngyilkosság című munkájában statisztikai adatokra hivatkozva igyekszik bizonyítani, hogy az öngyilkosság egy olyan deviáns viselkedés, amelyik társadalmi okokra vezethető vissza. Az elmúlt évtizedekben Durkheim elméletére támaszkodva, egy bohócból lett társadalomtudós, Robert Merton fogalmazott meg egészen új válaszokat a fenti kérdésekre. 

Kultúra, struktúra, értékek

Merton szerint a társadalom feladata, hogy az ember biológiai ösztöneit ellenőrzés alá vonja. Ezért jönnek létre az un. társadalmi és kulturális struktúrák. Minden társadalom kultúrája meghatározza azokat a célokat és értékeket, amelyeket fontosnak tart a boldog és teljes élet szempontjából. Ehhez az kulturális értékhierarchiához érzelmek, és mítoszok kapcsolódnak, amelyek segítenek abban, hogy azonosulni tudjunk a célokkal és értékekkel. Az intézmények, az erkölcs és a jog pedig szabályozza, hogy a célok eléréséhez melyek a legitim eszközök és módszerek. Egy társadalom akkor van egyensúlyban, azaz az egyén akkor érzi igazságosnak a világot ami körül veszi, amikor a kulturálisan elfogadott érték-, és célhierarchia összhangban van az egyének vágyaival, és a célok eléréséhez intézményesen megengedett eszközök kielégítőek és reálisak. Azaz, a célokat el lehet érni a megengedett eszközökkel.

Merton szerint a deviáns viselkedés, nem(csak) az egyén pszichés zavaraként írható le, hanem valójában annak a tünete, hogy egy társadalomban  ellentét feszül a kulturálisan előírt célok és e célok megvalósításának társadalmilag strukturált útjai-módjai között.
 

Konformizmus, újítás, ritualizmus, visszahúzódás 

Merton szerint megfigyelhető, hogy a társadalmi struktúrában eltérő helyet elfoglaló egyének más módon reagálnak és alkalmazkodnak a kulturálisan elfogadott célokhoz és e célok eléréséhez intézményesen megengedett eszközökhöz, és ezek a vieselkedésminták vezetnek el a deiváns, azaz anomiás viselkedés megértéséhez.

Konformizmus. A stabil társadalmakban a legelterjedtebb reakció. Minden társadalmat ez a magatartásforma éltet. Ha nincsenek tömegek, amelyek elfogadják a kulturális értékeket, nem beszélhetünk társadalomról.

Újítás. Az újítók magukévá teszik a társadalmi értékeket, de nem fogadják el az intézményi eszközöket. Tipikusan újító viselkedés a fehérgalléros bűnözés. A társadalom széles rétege az újításra a szerencse mítoszával reagál: annak, akinek sikerült elérni a célt, de nem járta végig az előírt utat, a mítosz szerint szerencséje volt. A szerencse-magyarázatnak fontos feladata van: védi a társadalmi struktúrát.

Ritualizmus. A ritualizmus a munkásság, és az alsó középosztály, a bürokraták jellemző viselkedése. Az egyén elfogadja ugyan a kulturális erkölcsöt, de nem teszi magáévá a célokat, vagy egy olyan szintre szállítja le, ahol számára is elérhető. Magánúton próbál  megszabadulni a kudarctól, amit a célok el nem érése jelenthet.  A ritualizmushoz kapcsolható életfilozófiája összefoglalható abban a mondatban, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.

Visszahúzódás. A visszahúzódás megjelenése a deviáns viselkedésként írható le. Szociológiai szempontból visszahúzódók a pszichotikusok, páriák, számkivetettek, krónikus iszákosok, drogosok. A visszahúzódók idegenek, a társadalomban élnek, de nem részei annak. A visszahúzódásnak a legtöbb esetben hasonló előtörténete van: az egyén magáévá tette a kulturális célokat és az intézményes gyakorlatot, ám képtelen volt elérni a célokat a legális eszközök segítségével. Ezért egy kettős konfliktus jött létre: az egyik oldalon a kulturális célok jelentette erkölcsi kötelezettség, a másik oldalon a nyomással, hogy nem megengedett eszközökhöz nyúljon. Ennek a konfliktusnak a feloldása, hogy a visszahúzódás, azaz mind a célok, és eszközök elvetése. A visszahúzódó tipikus alakja, mesehőse a Chaplin által is megformált karakter, a csavargó.
 

Lázadás és mítosz 

Amikor egy társadalom többsége elidegenedett a kulturális céloktól, vagy megelégelte a célok és eszközök közötti feloldhatatlan feszültséget (azaz a célokat nem lehet elérni legálisan) lázadás tör ki.  A lázadás egy olyan kollektív reakció, amelynek a célja, egy új társadalmi struktúra létrehozása, új célokkal, és új intézményekkel, és a hatalom átruházása egy új csoportra. Merton szerint a lázadást mindig egy új társadalmi mítosz kialakulása kíséri, amely rögzíti az új értékhierarchiát.

A magyar társadalom 1989-ben váltott vagy változtatott rendszert, és akkor úgy gondolta, hogy gondolkodásmódot, vagy ha úgy tetszik mítoszt. Azóta egyre többen teszik fel a kérdést, hogy vajon tényleg megváltozott-e az értékhierarchiánk egyik napról a másikra, vagy még mindig a kádári kisember (ritualizmus), funkcionárius (konformizmus), vagy pártelit (újító) normáit követjük? Talán Merton elmélete segíthet a megválaszolásban.