Keresztény szociáletikában amikor az igazságosság témája kerül elő, akkor szinte kivétel nélkül hivatkoznak John Rawls-ra és az ő igazságosság elméletére. Pedig, alaposabb körültekintés után, rájöhetünk, hogy a keresztény etikához sokkal jobban kapcsolható Amartya Sen képességelmélete. Az alábbiakban, Gömböcz Elvira írásában, kiderül, hogy miért.

Amartya Sen, a Harvard Egyetemen oktató közgazdász, 1998-ban Nobel díjat kapott a jóléti közgazdaságtan területén végzett munkásságáért. Fő érdeme abban áll, hogy etikai dimenziót vitt be egy olyan területre, amelyet korábban kizárólag a számok uraltak: GDP, GNP, nyereség stb. Sen fő tézise szerint a szabadság kibővítése a fejlődés elsődleges célja és egyben eszköze is. Szerinte a szabadsághiány a fő probléma akkor, amikor súlyos nélkülözésekkel, nyomorral, éhínségekkel, makacs szegénységgel találkozunk. A komoly nélkülözések mind a szegény, mind a gazdag országokban létező problémák. Az egyéni cselekvőerőtől függ, hogy meg tudjuk-e szüntetni a nélkülözés különböző fajtáit. Azonban az egyéni cselekvőerőt alakítják és korlátozzák a társadalmi, politikai és gazdasági lehetőségek. Egyéni cselekvőerő, és társadalmi lehetőségek átjárják és kiegészítik egymást. Fontos, hogy mindkettő szerepét és erejét felismerjük. Sen öt kulcsfontosságú szabadságjog szerepére koncentrál, ezek a gazdasági lehetőségek, a politikai szabadság, a szociális juttatások, az átláthatóság garanciái és a létbiztonság. Ezek mindegyike ahhoz segíti hozzá az adott személyt, hogy kihasználja képességeit, egyéni cselekvő erejét. A különböző fajtájú szabadságjogok egymást erősítik. Ezért úgy érvel, hogy a fejlődés abban áll, hogy meg kell szüntetni a szabadsághiány fő forrásait: a szegénységet, a zsarnokságot, a szűkös gazdasági lehetőségeket, a közintézmények elhanyagolását, és az államok túlkapásait. Szabadsághiánynak tekinti tehát Sen azt, amikor egy ember szegénysége miatt nem tudja csillapítani éhségét, vagy nem tudja kezeltetni gyógyítható betegségét, vagy nem jut lakáshoz, ruhához.

Sen nem pusztán alacsony jövedelemként értelmezi a szegénységet, ahogy ez a leginkább elterjedt, hanem az alapvető lehetőségek hiányaként. Ezen hiányok különféle formában nyilvánulnak meg, például korai halál, alultáplátság, betegségek stb. A jövedelem ugyanis lényegében a képességek kihasználásának fontos eszköze. A képességek bővülése nagyobb jövedelmet eredményez, és fordítva: a jövedelem növekedése a képességek bővülését teszi lehetővé. Például ha valaki gazdagabb mint az átlag, de olyan betegségben szenved, hogy drága a kezeltetése, akkor a jövedelem eloszlás statisztikája szerint nem szegény, azonban mégis nélkülöz abból a szempontból, hogy képességeit nem tudja úgy használni, mint egy jövedelmi szempontból szegényebb, de egészséges társa. Ugyanúgy, a munkanélküliség sem pusztán elégtelen jövedelmet jelent, amelyet pótolni lehet állami juttatásokkal, hanem nagyon súlyos hatásai lehetnek: gyengítheti a munkanélküli önállóságát, szaktudását, önbizalmát, lelki és fizikai egészségét. Ez mind a szabadságot csökkenti.

Hasonlóképpen szűklátókörűségnek tartja Sen azt is, hogy a közgazdaságtan pusztán a jövedelmi egyenlőtlenségekkel foglalkozik, amely az egyenlőtlenségeknek egy igen szűk területe. A gazdasági egyenlőtlenséget nagyon sokszor a jövedelmi egyenlőtlenséggel azonosítják helytelenül, és elhanyagolják a rossz egészségi állapot, a munkanélküliség, vagy az iskolázottság hiányának figyelembe vételét. Ugyanúgy a gazdasági egyenlőség sem egyenlő a jövedelmi egyenlőség szűk fogalmával. Például ha valakinek fogyatékossága miatt nagyobb jövedelmet adunk, akkor az jövedelmi értelemben egyenlőtlenség, gazdasági értelemben viszont nem.

 Az egyenlőtlenségek problémája kitágul, ha a jövedelemmel mért egyenlőtlenségek helyett az alapvető szabadságjogok és képességek eloszlásának egyenlőtlenségét vizsgáljuk. A jövedelmi egyenlőtlenségeket felnagyítja, ha az alacsony jövedelem és a jövedelemnek képességekké való átváltása együtt jár. Szegénységkutatásai alapján Sen az elosztás fontosságára hívja fel a figyelmet. Bemutatja, hogy nem az a fontos, hogy egy adott termékből, például élelmiszerből mennyi áll rendelkezésre egy adott országban, hanem az, hogy a fizetőképes keresletnek milyen a megoszlása. A piac ugyanis csak a fizetőképes keresletet és nem a tényleges szükségleteket érzékeli. Sen az éhínségek természetét és megelőzését vizsgálta, azonban  megállapításai érvényesek bármely ország mélyszegénységben élő rétegének felszámolására. Megállapítja, hogy az éhínségek könnyűszerrel megelőzhetők bárhol a világon, ha megvan hozzá a közösségi politika elkötelezettsége. Ugyanis, mindeddig nem volt olyan éhínség, a világon, amely a népesség több mint 10%-át érintette volna egy adott országban. A kulcskérdés szerinte az elosztás, mégpedig úgy, hogy a munkaerőpiacon keresztül a jövedelmek minimális szintjét kell megteremteni, ha szükséges, akkor közmunkával. Célzott programokkal a nélkülözők jövedelmét kell helyreállítani. Ugyanis soha nem az a probléma az éhínségek idején, hogy nincs elegendő élelmiszer, hanem az, hogy a legszegényebbeknek nincs pénzük, hogy megvásárolják. Sen arra a következtetésre jut, hogy az éhínségeknek (szegénységnek) fő oka a mi és az ők távolsága. Vagyis az hatalmon lévők és kormányozott nép távolsága a fő ok. Ha foglalkoztatási lehetőségekkel enyhítik az éhínséget, akkor azt is megvalósítják, hogy a potenciális áldozatokat nem segélyek passzív befogadóiként, hanem aktív cselekvőként kezelik. Erre legjobb lehetőség a különféle társadalmi intézmények (állami és piaci) együttes alkalmazása. Rámutat továbbá arra is, hogy sok technokrata szemléletű közgazdász szorgalmazza a gazdasági ösztönzők alkalmazását, de elmulasztják, hogy a politikai ösztönzők ugyanolyan fontosak. Ha ugyanis ez utóbbi nem működik megfelelően, és nincs meg a demokráciának a megfelelő szintje, akkor a gazdasági ösztönzők semmit nem érnek önmagukban.


Az egyenlőtlenségek alapos empirikus vizsgálatai után Sen azt a következtetést vonja le, hogy az fontos szerepet játszik a különféle súlyos válságok kialakulásában. A demokrácia hiánya már önmagában is egy egyenlőtlenség, valamint a válságok melegágya. Sen nagy érdeme, hogy hangsúlyozza, nem elég az összesített statisztikai adatok számmisztikájának világban élni a „szakértőknek”, hanem az emberekre kell elsősorban tekintettel lenni a szakmai döntések meghozatalában. Ez az a szempont, amely nagyon sokszor hiányzik a gazdasági megközelítésekből, és amely a keresztény etika számára nagyon közel hozza Amarya Sen elemzéseit. Akit bővebben érdekel a téma, javaslom, olvassa el Amartya Sen: A fejlődés mint szabadság c. könyvét. Magyarul is megjelent az Európa kiadónál 2003-ban. Lebilincselő és szemnyitogató olvasmány!